Rólam
1988. május 22-án születtem. Pünkösd vasárnap, egy olyan orvos kezei között, aki eredetileg papnak készült.
5 éves voltam mikor a szüleim elváltak.
17 éves koromban meghalt édesanyám. Ekkor kezdtem el dolgozni a tanulmányaimmal párhuzamosan.
Kecskeméten végeztem a Katona József Gimnáziumban, ahol részt vehettem az Arany János Tehetséggondozó Programban, mely sok lehetőség előtt nyitott ajtót számomra.
Ezután kisgyermeknevelőként végeztem a PTE-IGYFK-n. 2009-2016 között foglalkoztam a 0-3 éves korosztállyal, illetve 2011-óta a középiskolás korosztállyal, mint kollégiumi nevelő.
Dolgoztam külföldön is családnál, ahol szintén gyerekekkel foglalkoztam, majd visszatérésem után fogalmazódott meg bennem, hogy mit is szeretnék csinálni az életben: hogy segítsek magamon és másokon is.
“A jó élettervet onnan tudod megkülönböztetni a rossz tervtől, hogy a “jó” mások számára is üdvös - a “rossz” csakis neked hozhat hasznot.”
Müller Péter
Vonzottak a természettudományok, az anatómia, az egészségügy, az ezotéria, hajtott a tanulásvágy, a fejlődés, a változás. Így kerültem kapcsolatba a kineziológiával 2012-ben. Ez irányú tanulmányaimat az Európa Akadémián kezdtem meg Professzionális Kineziológus szakon. Úgy gondolom, hogy minden amivel találkozunk, lehetőség, hogy az utunkat járjuk.
2014-ben elvégeztem a Kulcsár család Komplex Mozgásterápia a tanulási nehézségek kezelésére és oldására c. képzését. Azóta mozgásfejlesztőként is dolgozom.
2015-ben kezdtem meg pedagógiai tanulmányaimat az ELTE Óvó- és Tanítóképző szakán. 5 tanévet tanítottam általános iskolában. Ezután magán korrepetálásokkal folytattam a gyerekek segítését.
Jelenleg egyéni vállalkozóként oktatom az EDU-Kinesiology Brain Gym ágát. Heti rendszerességgel tartok iskolaelőkészítő foglalkozásokat és fogadom ügyfeleimet kineziológiai tanácsadás és tanulási coaching keretében.
Az alábbi végzettségekkel rendelkezem:
- 2008. Vizuális nevelés – rajzelemzés
- 2009. Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó 2012-2014. One Brain I.-V. (Farkas Katalin)
- 2013.Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia (TEK I.), (Dr. Varju Márta, Gál Attila)
- 2014. Touch for Health: I. II. III. IV. szint, (Gál Attila)
- 2014. Brain Gym 101 (Gál Attila)
- 2014. Kineziológus ETI vizsga
- 2014. Komplex Mozgásterápia (Kulcsár Mihályné)
- 2014. Educational Kinesiology In-Depth (Haladó) tanfolyam (Köves Zsuzsanna)
- 2014. Keleti Kézreflexológia I.-II. (Gál Attila)
- 2015. Educational Kinesiology Optimal Brain Organization/Optimális Agyi Szervezettség (Köves Zsuzsanna)
- 2015. Educational Kinesiology Movement Dynamics/Dinamikus Mozgas (Csristian Dillinger)
- 2015. Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó/AKÉTA® (Gál Attila)
- 2015. Lelki kulcsok a gyógyításban (Gál Attila Attila)
- 2015. Wellness Kinesiology Sress Release I.-II-III. (Gál Attila)
- 2015. Brain Gym® Instructor (Köves Zsuzsanna)
- 2016. Tanulástechnika (Vadaskert Alapítvány)
- 2016. Wellness Kinesiology Sress Release IV., Energiaközpontok (Gál Attila)
- 2017. Agyformatálás (Köves Zsuzsanna, Vörös Géza)
-
2018. TFH Metafórák (Köves Zsuzsanna)
-
2018. Dennison-féle egész aggyal tanulás (Dr. Paul E. Dennison)
-
2018. TFH In-Depth (Mauricio Piva)
-
2018. Tanulási Coaching technikák oktató (Gál Attila)
-
2018. Biologika 1-2. modul (Barnai Roberto)
-
2018. Hatékony Nyelvtanulási coaching (Polyánki Balázs)
-
2019. Double Doodle (Maria Obermayer)
- 2019. Sport kineziológia (Thierry Waymel)
-
2021. Áthidaló Oktató (Pincz Petra)
-
2021. Elmetetágító rajzolás az alsó tagozaton (Bartók Erzsébet)
-
2021. Visioncircles (Köves Zsuzsanna)
-
2021. LEAP I. (Andrea Hahn)
- 2022. Holografikus TFH I-II. (Adam Lehman)
- 2022. Beszédpercepciós diagnosztika és terápia (Dr. Gósy Mária)
- 2023. LEAP II. (Andrea Hahn)
- 2023. Kinesiotape alap online kurzus (Quastné Rigó Katalin)
- 2023. Kineziotape haladó online kurzus (Quastné Rigó Katalin)
- 2023. Kismama-tape online kurzus (Quastné Rigó Katalin)
- 2024. LEAP III. (Andrea Hahn)
- 2024. TFH Proficiency (Dr. Wayne Topping)
- 2024. TFH Training Workshop (Ger Casey)
- 2024. SIPS I. (Andrea Hahn)
A kineziológiát a leghasznosabb dolognak tartom az életemben, mert folyamatosan segít feldolgozni a negatív érzelmeket, a stresszt. Elindított az önismeret útján, továbbá megtanított a helyes célkitűzésre, megtanított hogyan kezeljem a mindennapi stresszt, hogyan éljek egészségesebb, teljes életet.
Munkáim során sokféle emberrel találkozom. Folyamatosan változó világban élünk, ahol a magas elvárások, a megváltozott környezet, a traumák mind reakciót váltanak ki belőlünk. A stressz mindenkire, -minden korosztályt érintve – hatást gyakorol.
Fontosnak tartom, hogy az emberek mindig minden helyzetben jól érezzék magukat. Ha egyensúlyban, harmóniában vannak önmagukkal és a környezetükkel, akkor a döntéseiket is tudatosan és a helyzetnek megfelelően hozzák meg.
Ebben segíthet a kineziológiai tanácsadás:
- stresszoldás,
- testkód elemzés,
- célkitűzés,
- személyiség formálás,
- integrált agyműködés elérése,
- energetikai blokkok kezelése.
A tanulás számomra a mindennapok része. Sokat olvasok, rendszeresen járok képzésekre, előadásokat is szívesen hallgatok.
Hitvallásom:
Egy biztos: a változás.
Teremteni jó érzésből lehet.
Mindenki maga tervezi a saját életét.
Amilyen a gondolkodásunk, olyan az életünk.
Az elme képes befolyásolni a finom energiákat.
Az energia gyógyít, az energiarendszerek pedig gyógyulnak.